Hírek

Támogató neve: HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.

Pályázat megnevezése: Külpiacrajutási Támogatás

Pályázat Címe: A VIWA Vitaminwater piacrajuttatása, forgalmazása Németország területén, egyéb országokban partnerek szerzése.

Szerződött támogatás összege: 49.458.024,- Ft.

A Projekt leírása

A projektünket azért hoztuk létre, mert Társaságunk már több, mint 2,5 éve foglalkozik a Német és más piacok megnyitásának előkészítésével. Az előzetes piackutatási adataink alapján, főként így a koronavírus után, teljesen egyértelmű lett társaságunk számára, hogy Németország a vitamin tartalmú termékekre abszolút nyitott. Előtárgyalásokat folytattunk több nagyobb Multicéggel is már Németországban, a VIWA VITAMINWATER bevezetésének lehetőségéről. Több nagykereskedő cég nyitott egy próba elindítására, mely a termékbevezetés első lépése a teljes piackutatási eredmény kirétékelését követően.

Célterületünk a VIWA-val főként a nagyáruházak vásárlóközönsége, valamint a Vitamin tartalmából fakadóan a sportolók, sportlétesítmények ellátása. Az egyik fő területnek a focistadionok célközönségét kívánjuk először megcélozni. Majd ezt követően a Selgros, METRO, Kaufland, Edeka hálózatok a célközönségünk. Német disztribúciós céggel már felvettük a kapcsolatot, előrehaladott tárgyalások vannak. A multi cégekhez való bekerüléshez, jelentős költségeket kell áldozni: termékminták kihelyezése, kóstoltatás, reklám és marketing költségek, polcpénzek, weben és a közösségi médiákon való megjelenéssel, promóciókkal. Értékesítés támogatás céljából ital bemutató hűtőket és termékminták is szükségesek.

A VIWA Vitaminwater valódi gyümölccsel, steviával édesített termék, mely hozzáadott vitaminokat tartalmaz. A konkurenseknél lényegesen, majdnem 20 %-kal tudunk a piaci áruk alatt maradni. A termék azért újszerű, mert magyar gyártója folyamatosan fejleszti a terméket a piaci viszonyoknak, változásoknak megfelelően, mind ízvilágban, mind pedig kiszerelésben. A folyamatos fejlesztések számunkra lehetővé teszik, hogy folyamatosan új lehetőségeket aknázzunk ki, új felhasználói réteget tudjunk elérni a termékeinkkel.

Hazai gyártású termék, melynek célja a külföldi, főként a Német piacra való bevezetés. A termék a hazai export növelésére irányul, hazánk exportbevételeinek növekedése a várható tőle. Valamint kiváló magyar termék piaci részesedésének megszerzése. Mely megint csak hazánk hírnevét öregbíti Európában. Valamint a koronavírus járvány elleni védekezésben is szerepet játszat a termékünk, egészség megőrzési potenciál van benne a vitamin tartalma miatt.
logo2

Elérhetőségeink:

2040 Budaörs, Templom tér 19.

+36 70 / 217 68 65

bhjkft@gmail.com

bhjgroup.hu

Telephelyeink

Leipzig

Vác

Baja

Dávod

Budapest

Aszód

Szentendre

Miami